Képek

Reformációi Mérföld futóverseny(1517)

“Nem azé, aki akarja és nem is azé,aki fut,hanem a könyörülő Istené.”/Róma 9,16/ 1517. október 31-én Luther Márton kifüggesztette 95 tételből álló tanítását a wittenbergi templom kapujára, ezzel útjára indítva a reformációt. Erre emlékezve rendezte meg városunkban is- ebben az évben is-, az evangélikus iskola és egyházközösség a “Reformációi Mérföld futóversenyt”.Október 19-én ,óvodánk nagycsoportosai és…

Tovább

Evangélikus óvodánk 10 éves jubileumi ünnepe

“Katicabogár” Evangélikus Óvodánk fennállásának 10 évfordulója. Jubileumi ünnepségünk templomi Istentisztelettel kezdődött. Nagycsoportos óvodásaink énekcsokra és imádsága után, óvodánk nevelőközösségének énekszava színesítette az alkalmat. Kondor Péter Déli Egyházkerület püspökének igehirdetésé után,meghívott vendégek köszöntői hangzottak el. Az esemény az óvodában, gyermekműsorral, kötetlen beszélgetésekkel és megvendégeléssel folytatódott ill. zárult le.    

Tovább

Úszás-vízhezszoktatás

Úszás-vízhez szoktatás foglalkozás óvodánkban különlegesen kiemelt program. Mindegyik csoport évente kb. 6-8 alaklommal részesül benne. A foglalkozások célja: a víz,mint természetes közeg  és a benne való mozgás sajátosságainak megismerése. Feladata: biztonságos létezés a közegben. A kezdeti fejre történő vízcsepegtetéstől, a levegőkifújás, merülés technikájának elsajátításán át, a gyermekek eljuthatnak a siklás és a hozzá kapcsolódó láb-és kartempó…

Tovább